az egyik 20-as évei közepén járó lányom felhívott néhány napja és tanácsot kért tőlem.
Válaszúthoz érkezett az életében, s mivel az embernek az anyukája, kisgyerekkorában, úgyis mindig megmondta a "tutit", adódott a logikus gondolat: - Megkérdezni Anyát!
Volt már Ön így, fordult már Önhöz a felnőtt gyermeke, hogy tanácsot kérjen? Milyen érzés volt ez az Ön számára?
.......Bevallom, az én szívem tájékán, nagy melegség áradt szét, hogy lám-lám azért a nehéz helyzetben fontos számára a véleményem, és már kezdtem lubickolni ebben a kellemes érzésben,
- Állj! Nehogy elkezdj itt most prédikálni! Persze-persze te már voltál ilyen helyzetben, meg is van a véleményed azonnal, hogy most mit kellene csinálni, de ne nehezítsd meg azzal az életét, hogy megoldod helyette! A te megoldásod nem az ő útja! Neki kell megtalálnia a saját döntését, hagyd, hogy a maga útját járja! - és gyorsan átkapcsoltam anyukából coach-módba.
Miután végighallgattam őt figyelmesen, a kérdéseimmel próbáltam kerestetni vele azokat a tényeket, melyek elvihetik őt a döntésig. Néhány kérdés és egyre ingerültebb válasz után, egyszer csak éles, haragos hangú szemrehányást hallottam a telefonban:
- Én azért hívtalak fel, hogy segíts! Ez nem segítség, kérdéseim nekem vannak!
- Akkor mit szeretnél tőlem? - kérdeztem.
- Te válaszokat adjál! Mondjál okosakat, amiket meg tudok fontolni!
Nem oldhatjuk meg a gyerekünk életét!
Volt idő, amikor erre a felszólításra elkezdtem volna "okosakat" mondani, s végül megfogalmaztam volna a "tuti" megoldást erre a helyzetre, persze nagyon burkoltan, hogy úgy tűnjön ő találta ki. Aztán, amikor nem érezte volna a döntést helyesnek később, akkor jött volna a szemrehányás, hogy az én tanácsomra milyen hülyeséget csinált és összeomlott az egész élete.....stb.
Sajnos, ráadásul jogosan érezte volna így.
Körülbelül úgy jártunk volna, mint a reklámban a "sportszeletes csávó" (emlékszik rá?), aki merő jó szándékból "megoldja" a környezetében lévők gondjait, és még nagyobb nehézséget okoz a számukra.
Megegyeztünk a lányommal, hogy pár nap múlva együtt utazunk vidékre és majd útközben "segítek" neki.
Eljött az utazás, és mindjárt, induláskor tisztáztunk egy dolgot. Ahhoz, hogy egy hajós kapitány el tudja dönteni, hogy melyik szélirányt válassza, a hol innen, hol onnan érkező széllökésekből, tudnia kell, melyik kikötőbe tart és az a kikötő melyik égtáj felé van. Vagyis ismernie kell a célját, az oda vezető utat, és akkor tud majd dönteni, hogy egy elágazásnál melyik utat válassza, melyik viszi közelebb a fő céljához. Ebben egyet tudtunk érteni a gyerekkel (ritka pillanat!).
Ezek után a kezébe nyomtam hát papírt, írószert és elkezdtük csinálni a jó öreg "admin skálát". Ez egy L.R.H. által kidolgozott eszköz, a cél meghatározásra és a célhoz vezető út kidolgozására. Egy olyan módszer, melyben bizony elszántnak kell lennie annak, aki belevág arra, hogy a célt kitűzze maga elé és el is akarja azt érni.
Keményen kell dolgoznia, és senki nem fogja neki megmondani a megoldást. Viszont ha megcsinálja, szinte biztos, hogy helyes döntéseket hoz majd az út során és el is éri a célt.
Neki is fogott nagy lendülettel, de okos lány lévén, hamar rájött, hogy itt megint nem anya fogja megválaszolni a kérdést, hogy ő most mit tegyen, hanem neki kell, nem kis munkával döntést hoznia. S bár láttam, hogy belátja, ez a megoldás, de valamiért mégis újra ellenállás és vita lett a vége.
De hát miért?!
Ha anya kéri, "csakazértse"!
Miért van az, hogy az én, egyébként minden más helyzetben okos, céltudatos és szorgalmas gyerekem, annak ellenére, hogy belátta mi a helyes út, megmakacsolja magát, mint egy öszvér és nem teszi, amit javaslok?
Erre a kérdésre aztán pár óra múlva Ő maga adta meg a választ.
Betértünk kedves barátainkhoz (40-es házaspár) útközben. Elmeséltük, hogy miről folyt a szó az autóban, amíg odaértünk. A férj döbbenten kérdezte a lányomat, hogy miért áll ellen, bárcsak annak idején neki tanították volna meg ezt a módszert, már sokkal előrébb tartana, mint ahova mostanra eljutott.
És akkor megvilágosodtam.
- Hát azért mert Anya az Anya. - válaszolta a kislányom. - Tudom, hogy okosakat tanácsol és majd később meg is fontolom, de hozzá mindenféle "emlék érzelem" fűz, ami azokban a helyzetekben, amikor hasonló áll elő, mint régen, akkor átveszik az irányítást, és a berögzült módon reagálok. -
Aztán elmesélt egy történetet a kamasz korából, amikor én a szexuális felvilágosítással próbálkoztam, bizonyos "madarak és méhek" kezdetű történettel, négyszemközt, nagyon komolyan, kizárva a szobából az egyébként mindig ott nyüzsgő többi családtagot.Hát most az autóban ez a kép ugrott be neki. Itt sincs hova menekülni, és megint valami olyan "okosság" jön, ami kellemetlenül hangzik.
A helységben mindenki gurult a nevetéstől és én megértettem, hogy miből is fakad a Coach irodájában gyakran hallott ügyfél probléma:
"Anyával semmit nem lehet megbeszélni!"
vagy fordítva
"A gyerekemmel nem tudok szót érteni."
Gyermekeink a felnevelésük során számtalan tapasztalatot gyűjtenek be rólunk és a velünk való kommunikációról. Elraktározzák őket, aztán ezek az adott pillanatban elő bukkanak a raktár mélyéről, hogy mint egy vészjelző, figyelmeztessék a gyereket: - Vigyázz ebben a helyzetben a mama így és így fog reagálni! - és már fenn is van a bukósisak és a védekező testtartást is felveszi, pedig mi szülők időközben sokat változtunk, fejlődtünk, szelidültünk. De ezt elmondani sincs lehetőségünk a gyerek számára.
Reménytelen, hogy valaha is változzon a helyzet!
Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki néhány éve még azt mondtam volna ebben a fent elmesélt helyzetben:
- Reménytelen, hogy megváltoztassam ezt a viszonyt köztem és a gyerekem között! Minden próbálkozásom hiábavaló igyekezet.
Ma viszont, képzett Coach-ként már tudom, hogy mindig van lehetőség megtalálni egy adott problémára a megoldást, csak egy kis nézőpont váltásra van szükség.
Ha úgy érzi, nem boldogul a kamasz, vagy már felnőtt gyermekével, ha újra és újra ugyanaz a játszma játszódik le Önök között, akkor Önnek egy Coach segítsége biztosan megoldás.
Ha pedig az a tapasztalata felnőtt emberként, hogy a szüleivel állandóan visszaköszönnek ugyanazok a meddő viták, ne habozzon, forduljon hozzám bizalommal és én segítek megtalálni a megoldást!
Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
virag.kobor kukac gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése