Kedves Olvasóm,
előző írásomban ígértem, hogy elmesélem a saját történeteimet a rózsaszín szemüveggel kapcsolatban. Íme itt az első.
Az ideális kép a családról az én fejemben úgy nézett ki, hogy ott vagyok én a "koszorús anya",
El is kezdtem megteremteni ezt az ideális állapotot 19 évesen.
Találtam egy kedves fiút, akit ripsz-ropsz felruháztam az ideális társ tulajdonságaival. Hiába mondták nekem a környezetemben, hogy nem teljesen olyan, amilyennek én látom. Meg voltam győződve, hogy mindenki félreismeri őt.
Az ideális édesanya az én fejemben elsősorban gondoskodó és figyelmes volt, ugyanakkor szigorú, aki kemény munkára és szorgalomra neveli a gyermekeit.
És az ideális gyerek?
Gyönyörű, okos, szorgalmas, mindenben követi a szülei útmutatását, kedves, udvarias, sikeres, egy szóval: TÖKÉLETES.
Az első
Aztán megszületett az első kislányom.
Természetesen tökéletes volt. Gyönyörű baba, élénk, figyelmes.
Nagyon gyorsan tanult. Minden "kötelező" mozgást (hasra fordulástól a járásig) idő előtt megcsinált. Ahogy nőtt és fejlődött "minta gyerek" lett.
Szófogadó volt, még azt is jól csinálta, amit nem kívántam meg tőle. Kiválóan teljesített az iskolákban.
Én mindehhez igyekeztem egy nagyon biztonságos, szerető családi légkört megteremteni számára. Ha döntenie kellett javaslatokat tettem, amit ő rendre el is fogadott, mert igyekezett megfelelni az elvárásaimnak.
Sőt olyan közösségeket választottam a számára, melyek szintén nagyon biztonságos, emberi környezetet biztosítottak.
Aztán egyszer csak kipotyogtak a rózsaszín lencsék a szemüvegből!
Már fiatal felnőttként, önállóvá vált.
Kirepült az óvó családi fészekből, ahol mindig megmondtam neki, hogy hogyan legyen, és elkezdett önálló döntéseket hozni. Már nem avatott be a dolgaiba. Igyekezett megállni a helyét egyedül.
Néha hibázott, nem az elvárásaimnak megfelelően döntött dolgokban, mert másra vágyott, mint amit én helyesnek tartottam.
Ilyet korábban nem láttam tőle, s én döbbenten álltam az előtt, hogy mennyire megváltozott az én jó kislányom.
Ezután négy nagyon nehéz év következett. Hatalmas kudarcként éltem meg, hogy már nem olyan "mintagyerek", amilyennek én addig láttam.
Én folyamatosan azon küzdöttem, hogy visszatereljem elkószált báránykámat a "helyes" kerékvágásba. Ő pedig nem értette, hogy miért akarom őt mindenáron megváltoztatni.
A végén már szinte nem is beszéltünk egymással, s ha mégis, akkor az biztosan vitába torkollt.
Így tette tönkre az én rózsaszín szemüvegem a kapcsolatomat az első kislányommal........
A második
A második kislányom is tökéletesnek indult.
Csodásan szép kisbaba volt.
Boldog voltam immár két csodás kislány anyukájaként.
Rá is gyorsan felaggattam az ideális gyerek képét, különösen azért, mert az első gyereknél ez nagyon bejött.
De ő nem hagyta magát.
Szabadságra született.
Kényelmes volt, minden mozgást csak az utolsó pillanatban produkált. Én persze próbáltam minden eszközzel elérni nála, hogy igyekezzen, de hiába. Újra és újra próbálkoztam, ám ő nem volt hajlandó illeszkedni az én ideális gyerek képemhez.
Börtönnek érezte az otthonát, engem pedig egy szigorú börtönőrnek.
Nehezen vette az akadályokat.
Lázadt ellenem és minden ellen, ami szabályok közé próbálta őt szorítani.
Átéltünk egy nagyon viharos kamaszkort, majd nem kevésbé viharos középiskolás éveket.
Rengeteg konfliktusunk volt, mire felnőtté vált.
Hamar elköltözött.
Hetekig alig tudtam róla valamit.
Nem akart velem szóba állni sem.
Én pedig keseregtem, hogy nem tudtam megváltoztatni, nem tudtam belőle ideális gyereket faragni.
Mi lesz így vele az életben?!
És mi lesz az én elképzelésemmel a tökéletes családról?
Így tettem tönkre a második kislányommal való kapcsolatomat tudatlanul és akaratlanul......
Hogy rendbe jött-e a kapcsolatom a lányaimmal, arról majd a következő bejegyzésben mesélek.
Ha kíváncsi mi lett velünk, tartson velem legközelebb is!
Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
virag.kobor kukac gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése